Küldetésünk, hogy életre hívjuk a helyek, az erőforrások és a támogatás megosztásában rejlő erőt a nehéz időkben.
Az Airbnb több mint 8 éven át segített a nehéz helyzetben lévőkön az Open Homes programon keresztül. Az Airbnb.org a következő fejezet. Az Egyesült Államok törvénykönyve 501. paragrafusa (c) bekezdése 3. pontjában foglalt feltételeknek megfelelő nonprofit szervezet vagyunk, saját küldetésünkkel és igazgatótanácsunkkal.

Az első lépések.

2012
Október

Az ötlet egy házigazdától származik

New York városára lesújtott Sandy, a történelem egyik legpusztítóbb hurrikánja. Shell, egy brooklyni Airbnb-házigazda felvette a kapcsolatot az Airbnb-vel, és megkérdezte, hogy felajánlhatja-e ingyenesen a kiadó helyét azoknak, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat. Az Airbnb csapata rengeteg munkát fektetett abba, hogy minél előbb széles körben elérhetővé tegye a kitelepítetteknek ezt a lehetőséget, és hamarosan több mint ezer házigazda nyitotta meg az otthonát a rászorulóknak.

Egy göndör hajú nő áll a konyhában. Mosolyog, és élénk színű kötényt visel.
Egy levegőből készült kép a házakról, amelyeket megrongált a Sandy hurrikán
2013
Június

Az Airbnb lehetővé teszi, hogy még több házigazda nyújthasson segítő kezet

Az Airbnb bevezet egy katasztrófakezelési eszközt, amely lehetővé teszi, hogy a házigazdák a világ minden táján ingyen felajánlhassák otthonukat katasztrófák esetén.

2015
Április – május

A házigazdák a világ minden táján megnyitják kapuikat a segélymunkások előtt

Az Airbnb aktiválja a programot a nepáli földrengés miatt, és a házigazdák üdvözlik a segélymunkások első csoportját az All Hands and Hearts önkénteseivel.

Május – szeptember

Az Airbnb nonprofit szervezetekkel együttműködve próbálja felmérni, hogyan nyújthat segítséget

Partnerkapcsolat alakul ki a Federal Emergency Management Agency (FEMA) kormányhivatallal – az együttműködés célja a vészhelyzeti felkészültséggel kapcsolatos erőforrások terjesztése a házigazdák és vendégek számára. Görögországban és a Balkánon az Airbnb együttműködésbe kezd a Mercy Corps szervezettel és a Nemzetközi Menekültügyi Bizottsággal, melynek célja lakhatást biztosítani a szíriai menekültválság frontvonalán harcoló segélymunkásoknak.

Az Airbnb lakhatásra vonatkozó anyagi támogatást is kínál több mint 15 olyan szervezetnek, amelyeknek szálláshelyet kell biztosítaniuk ügyfeleik vagy munkatársaik számára, beleértve a Service Year Alliance, a Make-a-Wish és a Summer Search szervezeteket.

2016
Június

A házigazdai közösség segít a Pulse szórakozóhelyen történt lövöldözés után

A helyi kormány kérésére az Airbnb, az Uber és a JetBlue egyesítette erőit, hogy szállást, repülőjáratokat és földi szállítást biztosítsanak a temetésekre érkező családok vagy a kórházban tartózkodó szeretteiket meglátogató családtagok számára. Ez volt az első alkalom, hogy a házigazdai közösség felajánlotta olyan emberek elszállásolását, akiket egy tömeges lövöldözés érintett.

Szeptember

A Fehér Ház felhívást tesz közzé a globális menekültválsággal kapcsolatos magánszektorbeli szerepvállalásra. Az Airbnb meghallja a felhívást. Az Airbnb társalapítója, Joe Gebbia egyike volt annak a 20 vezetőnek, akiket Obama elnök felkért, hogy kötelezzék el magukat a menekültválság leküzdése elleni fellépésre.

November

Az Airbnb és a Make-a-Wish program együttműködésre lép azzal a céllal, hogy 2017-ben naponta szállást kapjon egy család, aki a kívánság teljesítése miatt utazik.

2017
Január

Az Airbnb kötelezettséget vállal a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság felé

A menekültek befogadását felfüggesztő és a hét muzulmán országból érkezőket ideiglenesen kitiltó egyesült államokbeli rendeletre válaszul az Airbnb elkötelezi magát, hogy szállást talál a tilalom által érintetteknek. Az intézkedésre válaszul az Airbnb továbbá vállalja, hogy 4 év alatt 4 millió dollárral járul hozzá a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság működéséhez a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek lakhatási szükségleteinek támogatása érdekében.

Június

Az Airbnb hivatalosan is elindítja az Open Homes programot

A Menekültek Világnapja alkalmából az Airbnb bejelenti, hogy megduplázza a szálláshelykeresés támogatására irányuló erőfeszítéseit az Open Homes program keretében. A program lehetővé teszi a házigazdáknak, hogy ingyenesen felajánlják otthonukat katasztrófák által érintett vagy konfliktusok elől menekülő embereknek.

Augusztus–szeptember

A közösség eddig több mint 20 ezer embernek segített

Az Open Homes közössége egyszerre négy katasztrófahelyzetben segít. A Harvey hurrikán váltja ki a legnagyobb aktivitást a házigazda-közösségből. Mindössze egy hónap alatt a házigazdák több mint 2000 kitelepített embernek segítenek 3 államban. Ugyanebben az időben a házigazdák megnyitották otthonaikat az Irma hurrikán, a Maria hurrikán és a mexikóvárosi földrengés által érintetteknek.

2018
Szeptember

Az Airbnb bejelenti az egészségügyi célú szállásokra vonatkozó kezdeményezést

A Biden Cancer Summit rendezvényen az Airbnb bejelenti az egészségügyi célú szállásokra vonatkozó kezdeményezést, amelyben partnerei a Hospitality Homes, a Fisher House és a Make-A-Wish. Ezen keresztül az Open Homes közössége ingyenes szálláshelyeket biztosítana azoknak, akiknek messze kell utazniuk orvosi kezelés céljából.

November

A házigazdák két különböző kaliforniai erdőtűz esetén segítenek

A kaliforniai Camp és Woolsey területén pusztító tüzek után több mint 2500 házigazda nyitotta meg az otthonát, és több mint 2300 ember talált szálláshelyet.

2019
Május

Az Airbnb lehetőséget teremt, hogy a házigazdák adományukkal támogassák az Open Homes programot

A házigazdák szerettek volna több módon részt venni az Open Homes programunkban. Válaszul az Airbnb bejelenti egy adományozási platform elindítását, amely lehetővé teszi a házigazdáknak, hogy a bevételük bizonyos százalékát az Open Homes nonprofit partnereinek adományozzák a rászorulók foglalásainak finanszírozására.

2020
Január

A házigazdák több mint 1000 embernek nyújtottak menedéket, akiknek az ausztráliai erdőtüzek miatt kellett elhagyniuk Új-Dél-Walesben és Victoriában található otthonukat. Ez volt az Open Homes program eddigi legnagyobb nemzetközi mozgósítása.

Március

A házigazdai közösség reagál a COVID-19-világjárványra

Az Airbnb új módszert jelent be, amelynek segítségével a házigazdák lakhatást biztosíthatnak a világjárvány során a frontvonalon harcoló egészségügyi és készenléti dolgozóknak.

Április

Az Airbnb bővíti az adományozási platformját, így bárki adományozhat olyan nonprofit szervezeteknek, amelyek segítenek szálláshelyet találni a frontvonalon dolgozóknak.

December

Az Airbnb bejelenteti az Airbnb.org-ot

Az Airbnb létrehozza az Airbnb.org-ot, és megünnepli a házigazdák és partnerek által az Open Homes programon keresztül végzett tartalmas munkát. Független nonprofit szervezetként az Airbnb.org arra fog összpontosítani, hogy segítsen az embereknek szálláshelyet és erőforrásokat megosztani egymással válság idején.

2021
Április

Középpontban a sokszínűség, a méltányosság és az elfogadás

Az Airbnb.org hozzá szeretne járulni egy kötődésre épülő világ születéséhez – ennek részeként olyan elköteleződések sorát jelenti be nyilvánosan, amelyekkel pozitív hatást gyakorolhat a sokszínűségre, a méltányosságra és az elfogadásra.

Augusztus

Az Airbnb.org sikerrel gondoskodik az afgán menekültek elszállásolásáról

Az Airbnb.org elkötelezi magát amellett, hogy világszerte ideiglenes szállást biztosítson 20 ezer afgán menekültnek. A finanszírozáshoz szükséges összeg nagy adományozóktól és az Airbnb-től származik. Az Airbnb.org szorosan együttműködik a letelepítési ügynökségekkel és partnerekkel, hogy hatékonyan kezelhesse a gyorsan változó helyzetet.

December

Az Airbnb.org jelentős mérföldkőhöz érkezik: sikerül biztosítania százezer vendég elszállásolását

2017-ben a későbbi Airbnb.org csapata igen komoly célt tűzött maga elé: százezer embernek szerettek volna rövid távú szállást biztosítani válság idején. 2021 decemberéig az Airbnb.org meghaladja a kitűzött célt.

2022
Február

20 000 afgán menekült kap ingyenes, ideiglenes lakhatást

Hat hónappal az után, hogy az Airbnb.org bejelentette vállalását, miszerint ingyenes, ideiglenes szállást kínál az Afganisztánból érkezőknek, az Airbnb.org elérte a célját, és 20 000 menekültnek biztosított szállást. Az otthonaikat ingyen vagy kedvezményesen felajánló házigazdák nagylelkűségének köszönhetően az Airbnb.org további 1300 afgán vendégnek tud szállást biztosítani.
Szeptember

Az Airbnb.org 100 000 ukrajnai menekültnek segít szálláshelyet találni

Miután Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát, több mint 6 millió ember menekült el az országból. Abban a hónapban az Airbnb.org elkötelezte magát, hogy ideiglenes szállást keres 100 000 embernek, és több mint 40 szervezet is csatlakozik az erőfeszítéshez. A házigazdák és adományozók globális támogatásának köszönhetően az Airbnb.org hat hónap alatt elérte a kitűzött célt, és továbbra is elkötelezetten keres szálláshelyeket az Ukrajnából menekülőknek.
Egy kék inges férfi kávésbögrét tart a kezében, miközben az erkélyén áll és a horizontot nézi.
Egy kék inges férfi egy kerékpár mellett térdel, és kinyit egy U-alakú zárat.
2023
Február

Az Airbnb.org reagál a törökországi és szíriai földrengésekre

Miután két 7-es erősségűnél is nagyobb földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az Airbnb.org több mint 1600 túlélőnek keres ingyenes szállást, köztük a saját otthonukat elvesztő segélymunkásoknak és készenléti dolgozóknak, valamint szír menekülteknek, akik Törökország déli részén telepedtek le a saját országukban dúló háború elől menekülve.
Két ember egymásnak dőlve ül egy kanapén. Mögöttük a fényáteresztő függönyön átszűrődik a napfény.
Egy férfi, egy nő és egy gyerek együtt olvasnak egy kanapén. A gyerek narancssárga zöldséget eszik, miközben felnéz a nőre.
Június

Az Airbnb.org új szponzorációs kezdeményezést jelent be

Az Airbnb.org 2 millió amerikai dolláros szponzorációs kezdeményezést indít az Egyesült Államokban letelepedő menekültek és menedékkérők támogatására.
Augusztus

A maui tüzek által érintett több mint 1800 ember talált vészhelyzeti szállást

Miután erdőtüzek pusztítottak Lahainában és Maui Upcountry régiójának egyes részein, az Airbnb.org megbízható szervezetekkel és Hawaii állam humánügyi minisztériumával együttműködve biztosít ingyenes vészhelyzeti szállást több mint 1800 embernek.
Emberek körben állnak a vízparton, kéz a kézben.
Egy mosolygó nő hula táncot jár fényfüzérek alatt. Mögötte egy család vacsorázik egy piknikasztalnál ülve.

Ismerd meg a vezetőségünket.

Jennifer Bond

„Az Airbnb bebizonyította, hogy mekkora ereje van az emberek közötti kapcsolat megteremtésének és az idegenek fogadásának. Az Airbnb.org célja, hogy ezt az erőt életek megváltoztatására és világunk átalakítására használja. Megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek az utazásnak.”

Jay Carney

‘Airbnb.org is a powerful example of how technology can be a force for good. I’m honored to be part of Airbnb.org’s efforts to support communities in times of crisis by providing people free, temporary housing as they rebuild their lives.’

Joe Gebbia

„Inspirál az a történet, ami egy házigazda üzenetével kezdődött, és mára 100 000 ember mozgalmává vált, akik felajánlották otthonukat a közösségüknek. A mostani válságos időkben ez a munka fontosabb, mint valaha.”

Sharyanne McSwain

„A lakhatás az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, és az Airbnb.org csapata a programon keresztül szállást biztosít azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükség van rá.”

Catherine Powell

„A partnereivel és házigazdáival szorosan együttműködve az Airbnb.org látványosan tudta növelni a hatását, és a közelmúltban több alkalommal is minden eddiginél nagyobb léptékben tudott segítséget nyújtani. Megtiszteltetés számomra, hogy az igazgatótanács tagjaként intenzívebben tudok részt venni az Airbnb.org munkájában.”

Rich Serino

„Első kézből tapasztaltam, mekkora szükség van rövid távú lakhatásra egy katasztrófa vagy válság után, és az Airbnb.org életeket ment és változtat meg a rövid távú lakhatáshoz nyújtott segítséggel.”

Jocelyn Wyatt

„Nagy örömmel csatlakoztam az Airbnb.org igazgatótanácsához, mert véleményem szerint jelentős hatást érhetünk el, ha lakhatást és erőforrásokat biztosítunk a rászorulóknak.”

Így dolgozunk.

Együttműködés nonprofit szervezetekkel

Az Airbnb.org anyagi támogatást nyújt olyan nonprofit szervezeteknek, amelyek összekötik a rászorulókat az ideiglenes lakóhelyet kínálókkal, az erőforrásokkal és a válság idején nyújtott speciális támogatással. Az Airbnb-házigazdák közössége által felkínált ingyenes és kedvezményes szállásokhoz is hozzáférést biztosítunk.

Befektetés a méltányosságba

Hiszünk abban, hogy lehetőségeinkkel és erőforrásainkkal hozzá kell járulnunk a világ igazságosabbá tételéhez. Az Airbnb.org olyan szervezetekbe fektet be, amelyek stratégiái és programjai összhangban vannak saját elkötelezettségünkkel a méltányosság előmozdítása iránt a közösségekben.

Tevékenységeink hatásának megismerése

Célunk, hogy feltérképezzük finanszírozási és lakhatási programunk hatását a pszichoszociális jólét javítására, az anyagi terhek csökkentésére, valamint a közösség és kötődés érzésének erősítésére a vendégekben.

Partnerkapcsolatok és támogatások

Az Airbnb.org jelenleg nem fogad el finanszírozási kérelmeket. Közvetlenül meg fogjuk osztani a jogosult nonprofit szervezetekkel a jövőbeli támogatási ciklusunkra vonatkozó információkat.

Így működünk együtt az Airbnb, Inc. vállalattal.

Az Airbnb.org független, nyilvános támogatású nonprofit szervezet, amely az Egyesült Államok törvénykönyve (United States Code) 501. paragrafus (c) bekezdés 3. pontjában foglalt feltételeknek megfelelően működik. Az Airbnb.org ingyenesen használja az Airbnb, Inc. technológiáját, szolgáltatásait és egyéb erőforrásait az Airbnb.org jótékonysági céljainak megvalósítása érdekében. Az Airbnb.org az Airbnb, Inc. vállalattól független entitás. Az Airbnb Inc. nem számít fel szolgáltatási díjat az Airbnb.org által támogatott foglalásokért a platformján.

Az Open Homes programot az Airbnb hozta létre, és az Airbnb-házigazdák nagylelkűsége inspirálta. Célja, hogy segítsen a rászorulóknak ideiglenes szálláshelyet találni. Az Open Homes program szerepét most veszi át az Airbnb.org, ami az Open Homes program erőfeszítéseire épít, összhangban az Airbnb.org jótékonysági céljával és küldetésével.